Mindenkinek jólesik néha kiszakadni a megszokott, hétköznapi ritmusból. Ezt jelentette számunkra a hétvégén rendezett Wondairland Tuning Show Békésen, a Dánfoki Üdülőközpontban, ahol egy elég komoly gépparkot vonultattunk fel, valamint Kárai Péter születésnapját is megünnepeltük.

A tavalyihoz hasonlóan ismét rendkívül színvonalas esemény részesei lehettünk. A harmadik alkalommal megszervezett eseményen látványos autócsodákból és programokból sem volt hiány. Csapatunk pénteken érkezett a háromnapos rendezvényre, legnagyobb örömünkre már akkor rengeteg érdeklődőt vonzottak kiállított autóink. Az elismerő bólintások, kedves szavak és csillogó szemek mutatják leginkább azt, mennyire megéri az autóinkba fektetett idő és energia.

Estére elért bennünket egy kisebb esőzés, de szerencsére ez sem szegte kedvét a fesztiválra érkezőknek, nagyszerű hangulatban, szép létszámmal, barátai és ismerősei körében ünnepelhettük meg Kárai Péter születésnapját. Ígéretünkhöz híven, az ünnepelt különleges meglepetéssel is készült a kilátogatók számára, egy olyan ritka, négykerekű kedvencünkkel, amelyet élőben most először láthatott a nagyérdemű.

Meglepetés!

Azok számára, akik kint jártak a rendezvényen és standunk felé látogattak, már nem titok, hogy a „lepel” egy igazán ritka 1984 -es BMW Alpina B9-et rejtett. A három nap alatt megtapasztalhattuk, hogy nemcsak számunkra, de a szakmabeliek és a laikusok számára is sokat jelentett ennek a 245 lóerős „csodának” látványa. Emellett, kiállított darabjaink sorát képezte egy BMW 750i, egy M635 CSI, egy E31 850i, valamint két BMW E30 M3 is, amelyet szintén nagy örömmel jártak körbe kicsik és nagyok. Mégis, a legjobb érzés talán az, mikor az ilyen kötetlen találkozások alkalmával, többen személyesen dicsérik meg cégünk munkásságát.

Elmondhatjuk, hogy Magyarország egyik legkiemelkedőbb szabadtéri tuning show-ján és zenei fesztiválján csapatunk ismét emlékezetes napokat tölthetett el a gyönyörű autók, a drift aréna, és a zene bűvkörében. Köszönjük a szervezőknek és mindenkinek, aki velünk ünnepelt. A kilátogatóknak pedig köszönjük, hogy kimutatták felénk szeretetüket és elismerték munkánkat.

Találkozzunk legközelebb is, mi már nagyon várjuk!